Külső munkatárs foglalkoztatása ?! Előnyök és hátrányok
Cégünk életében sokszor találkozunk olyan helyzettel, amikor szükség lenne új munkaerőre egy-egy feladatkör, vagy hosszabb-rövidebb távú projekt során, azonban amikor sorra vesszük a keresési szempontokat, elbizonytalanodunk. Ennek számos oka lehet, hiszen a folyamatosan változó gazdasági helyzetben már nem biztos, hogy mindig a megszokott, határozatlan idejű szerződéssel, saját állományban foglalkoztatott kolléga jelenti majd a megoldást. Ilyen esetben jelenthet jó megoldást egy külső munkatárs bevonása.
De milyen esetben érdemes ilyen lehetőségekben gondolkozni?
Határozott idejű projektek
Leggyakrabban akkor kerülhet szóba a külsős kollégával történő együttműködés, amikor egy határozott idejű projekt, vagy megbízás kerül kilátásba. Ilyen esetben a feladat megfelelő elvégzése általában felkészültebb szakembert igényel, akinek a vállalat a projekt lejárta után nem tudna szakmailag és/vagy anyagilag kielégítő munkakört biztosítani. Az ilyen jellegű megbízásokhoz különböző területekről toborozhatunk embereket, így megbízói körünket, illetve ennek a körnek az elégedettségét is lényegesen növelhetjük.
Olyan eset is előfordul, amikor létszám szempontjából kötöttek a lehetőségeink, nincs mód a munkaerő bővítésére, még inkább érdemes külső munkatársak alkalmazásában gondolkozni.
Ha a kiadásokat kell csökkenteni
Szintén gyakran előfordul olyan eset, amikor a cég igényei indokolják az új munkaerő felvételt, anyagi forrásai azonban nem teszik lehetővé az ezzel járó plusz költségek elvállalását. Ilyenkor költséghatékony megoldás lehet a külsős munkaerő, hiszen lehetőségünk van egy meghatározott időszakra alkalmazni a munkavállalót, de köthetünk olyan szerződést is, ami kizárólag a kijelölt munka elvégzése után biztosítja a kifizetést.
Ezzel a cég csökkenti annak kockázatát is, hogy egy
esetlegesen határozott idejű szerződéssel állományba vett alkalmazott nem
váltja be a hozzá fűzött reményeket, ennek ellenére is költségek megfizetését
vonja maga, mint például a továbbképzésének, utazásának anyagi ráfordításai.
Rendkívüli helyzetek
A vállalat életében előfordulhatnak olyan rendkívüli, vagy nem várt helyzetek is, melyek átmeneti megoldásokat igényelnek. Ilyen például egy távozó kolléga helyére megtalálni a minden szempontból megfelelő, új szakembert. Ez egyértelműen több idő- és energiaráfordítást igényel, ám addig egy ideiglenes kolléga elláthatja a távozó munkatárs feladatait.
Bár hátrányként értelmezhető, hogy az ideiglenes kolléga
kevésbé ismeri a cég helyzetét, külsős perspektívákkal, innovatív javaslatokkal
szolgálhat, melyek előnyére formálhatják átmeneti státuszát.
Sokszor rugalmasabbak, lojálisabbak munkaadójukhoz, főleg, ha jutalmazásuk
teljesítményalapú.
Találkozzunk bármilyen jellegű nehézséggel, mely új munkaerő bevonását igényli,
mérlegelnünk kell az állandó, vagy átmeneti munkavállaló alkalmazásának
előnyeit és hátrányait a vállalat szempontjából, és az adott helyzetnek
legmegfelelőbb konstrukciót kell választanunk a feladatkör betöltésénél.
Ilyenkor érdemes tisztában lennünk hosszú, vagy rövidtávú lehetőségeinkkel is.
Amennyiben kérdése merül fel a külső munkatárs alkalmazásának lehetőségeivel kapcsolatban, keressen bennünket bizalommal.